Örökre halottnak lenni…
Örökre halottnak lenni a mában, és minden világban.
Érezni a lényegtelenség megbolygató magányát.
Egyé válni a semmivel vagy akár a végtelennel… a mindenséggel.
Talán csak gondolat… Talán csak remény de egyre közelebb ér…

Csak nézem a dolgokat magam elõtt… és mellettem.
Csak vagyok üresen és egyedül…

Vagy talán, mégsem?

Mert a halál fogja kezem…
Csak húz lassan, és közben meséli életem… Melyet eddig fájdalomként éltem…
És csak húz… De talán õ sem tudja hová… Csak távol innen… Bárhová

A virágok illatát már nem érzem, a patakok zúgását már nem hallom…
Nem látom a fákat akiket azelõtt oly szerettem…
A lét megbénít… És csak fújja gyászi himnuszom…