Ha körbeültetném a szemeim árkát, csaknem elfelejthetném, amit õ is csak sejt. De ez a szétszakadt szemhéj segít, hogy beláss, be a szemeim árkán túl, ahol én úr volnék, aki zaboláz. Mondj igent, vagy fordítsd ide a haladást, hisz ugyanoda tartunk, ahol ez a tartás már nem elég. Hova tûnik el már, s mire lesz mentség ez a félig rágottság?

Fáj a jutalom, fáj, ha harapom, fáj, ha igazán rajtamaradok, fáj, ha feled és fáj, ha terel és fáj, ha mindenki ugyanazt mondja: 'Szólj, ha neked is vájja szemeid és fáj, ha odakintrõl se szólnak' Pedig a feledés adta terelés tett vele ugyanolyanná.

Kinyit a hastájon át, hiszen ideje jósolni bélbõl, s ha az igazamat mondaná, akkor sem tennék mást meg igazán fejedelemmé.