Testeden sár és bíbor fátyol,
Csontjaid ketrece végleg kitárul,
Húsból költöző ébredő szépség,
Pokolba taszít az ősi szövetség,

A halál múzsája a füledbe duruzsolt,
Megérintett ajka, s fényt varázsolt,
Reszkető kézzel szőtte az álmod,
S a köd elfedte örök magányod,

Megtört kenyér s alvadó vér,
Jelzi az árnyék nálad járt,
Véres nyálát a szádba köpte,
S nem volt több magányos éjszakád,

Vérrel mázolt könnyel festett,
Hűtlent játszó megcsalt szerelmes,
Véred vette a kínok földje,
Vágyba fúlt szellemek iszapos völgye,

Démoni nyelven a füledbe súgom,
Szeretlek, örökké várok rád,
A világ négy legszebb szavát,
Szeretlek, örökké várok rád,

Roppan száz csontod, szól ezer harang,
Legszebb kincsem örökre tiéd marad,

Angyal gyermeked, zokogva lép,
Aranyhajaddal játszik a szél,
Roppan száz csontod, szól ezer harang,
Legszebb kincsem örökre tiéd marad,

Démonok,
nyelve mar,
fülembe súg,
s megzavar,
Szeretni kell,
s várni azt,
mit száz pokol,
sem riaszt, nem riaszt.