Tudtam én is, és Õ is tudta,
Hogy senki sem hívta,
A semmibõl a szobámban termett,
És beszélni kezdett:
Barátom, ez hát a hely,
A templom, ahol élsz,
Látom, itt írod a verset,
Mikor éjjel hazaérsz,
Mikor éjjel hazaérsz.

Ismerõs volt, vajon honnan?
Csak annyit tudtam,
Régóta figyelt már engem,
És érteni kezdtem,
Mi ez a furcsa idegen illat,
Mi ez a gyilkos szándék,
Mi ez a furcsa idegen ösztön,
Veszélyes játék.

Nézz rám, és most láss bennem mást,
Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!
Mintha egy álom érne véget,
Úgy ébredsz majd az életbõl.

Szívem fölött penge lengett,
És súlyos csend lett.
Megjegyeztem, amit mondott,
Minden hangot,
Vagy lehet, hogy saját szavaim szóltak,
És õ csak hallgatott gyáván?
Beszélt bennem, ami voltam:
Varázsló és sámán!

Nézz rám, és most láss bennem mást,
Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!
Mintha egy álom érne véget,
Úgy ébredsz majd az életbõl.

Láss bennem mást!