Azt hitték sokan vége, de csak most kezdődik.
Úgy látták sokan eltűnt, de csak most fog felemelkedni.
Úgy érezték nincs itt, de mindig itt figyelt valahol.
Az árnyékból les; maga az árnyék, nincs semmi

Hozzá fogható, szépsége páratlan, ő az éj,
Ő nekem minden, foglya vagyok az éjszakának
Ébenfekete lelkének én is darabja vagyok.
Magányomba rejtve, míg rám nem találnak,

Csak ő szól hozzám, de így is csak suttogva,
Nehogy ijedtség támadjon bennem hirtele
Lététől mert ő bennem van, bennem is volt,
Mily' szerencsés vagyok, hogy ezáltal ismerem

Éjszínű lelkembe ő varázsol holdfényt.
Mint bagoly, éjszaka nélkül én sem léteznék,
Kell nekem, hogy éljek (vagy haljak). Vigyázz
Rám, tartsd rajtam az éjnek két szemét!